május 2018

eTwinning Nap 2018

Ahogy minden évben, idén is május 9-én ünnepeljük az eTwinning Napot, amely egyben a tavaszi kampány zárónapja is. Szeretnénk meghívni az eTwinning minden felhasználóját, hogy ünnepelje velünk az eTwinning ezévi témáját, a kulturális örökséget! Az eTwinning programot és a kulturális örökség iskolai oktatását idén olyan formában szeretnénk megünnepelni, hogy felhívást intézünk a pedagógusok számára, hogy diákjaikkal közösen bontakoztassák ki kreativitásukat, és alkossanak újra egy általuk választott európai műalkotást! Kapcsolódjanak be, és osszák meg műalkotásaikat! Boldog eTwinning Napot kívánunk mindenkinek!

item1

Europeana – az eTwinning program kulturális barátja

A Europeana gyűjtemény, amelyben több mint 50 millió digitalizált tartalom – többek között könyvek, zeneművek, képző- és iparművészeti művek, filmek és még sok más mű található, hozzáférést biztosít közös kulturális örökségünkhöz. Milena Popova, a Europeana üzletfejlesztési vezetője bepillantást nyújtott az eTwinning csapatának abba, hogy milyen előnyökkel járhat a Europeana által felhasználóik számára biztosított lehetőségek igénybevétele, illetve hogy hogyan segíthetik az eTwinningezőket a Europeana által elérhetővé tett gyűjtemények a kulturális örökséghez kapcsolódó projektjeik sikeres végrehajtásában.

Az eTwinning portálról

item1

„Move2Learn - Learn2Move”: eTwinning pillanatok

A kezdeményezés célja az volt, hogy azon fiatalok, akik korábban már részt vettek valamilyen eTwinning projektben, lehetőséget kapjanak egy másik európai országba elutazni, akár egyedül, akár egész osztályukkal. 2018-ban várhatóan mintegy 5 000, az eTwinning programban részt vevő diák vesz majd részt egy ilyen utazáson.


item1

Az eTwinning Iskola 2018-2019 címmel kitüntetett iskolák

Az eTwinning csapata ezúton gratulál annak az 1 212 iskolának, amelyek elnyerték az eTwinning Iskola 2018-2019 címet!